Babás-mamás

Otthonszülés: Pektin, azaz Bende születése

A bábák számítása szerint 2016.augusztus 21-ére volt várható Bende születése. Én mondtam nekik is és Daninak is, hogy szerintem hamarabb jön, de mindenki legyintett, hogy az első babák inkább később szoktak, és a legtöbb kismama úgy érzi, hogy hamarabb jön el a nap.

szulinap
Mit sem sejtvén a szülinapi palacsintámmal

Augusztus 11-én, a szülinapomon jöttünk haza a barátainktól, Kármenéktől, aznap érkezett hozzánk Gyöngyi, Dani anyukája, Anna barátnőm a 2 éves kislányával és Lóri barátunk, hogy felkészüljünk a szülinapi mulatságomra. Aznap éjjel még együtt aludtunk a nagyágyban Annával, Mirával, Danival, de a következő este már csak Danival szerettem volna aludni, bár azt álmaimban sem gondoltam volna, hogy miért.

 

Augusztus 12-én szépen rendet raktam, a kosárkákba hajtogattam a szétválogatott babaruhákat, elrendeztem mindent. Este tábortüzet raktunk, kifeküdtem a tűz mellé, néztem a tüzet, a csillagokat, énekeltem magamban és Bendével beszélgettem, akit akkor még csak Pektinnek hívtunk, ugyanis úgy gondoltuk, majd csak a születése után tudjuk elnevezni. Elmeséltem neki, milyen csodálatos a világ, milyen szépek a csillagok, mennyire várjuk és milyen csodás életünk lesz. Lehet, hogy ez hozta meg a kedvét ahhoz, hogy elinduljon.

Augusztus 13-án hajnali 2:45 perckor felébredtem: „Dani! Valami folyik!” „Mi? Mi folyik?” –  néz körül álmosan. „A magzatvíz! Hozz egy törölközőt!” Roppant izgatott lettem, felhívtam Királyágit, az egyik bábánkat, hogy beszámoljak neki. Az időponthoz képest frissen fogadott, kérdezgetett, majd azt javasolta, hogy próbáljak aludni és készüljek fel rá, hogy szülni fogok, ha eddig nem tettem volna meg. Nos, ha az izgatottságtól tudtam is volna aludni, akkor is 2:58-kor, alig 13 perccel ébredés után meg is érkezett az első összehúzódás, és egy órán belül szépen be is állt, öt percenként jöttek az  egy percig tartó összehúzódások. Többször beszéltünk, majd megkértem őket, hogy induljanak el, hiszen másfél óra autóútra voltak tőlem. Tudni kell, hogy a bábák akkor jönnek, amikor hívod őket. Az összehúzódások állva még nem voltak vészesek, de fekve nagyon kellemetlen volt, így kibújtam az ágyból, felöltöztem és kimentem a mosdóba. Anna barátnőm megébredt egy pillanatra így odasúgtam neki, hogy éppen vajúdom. „Tényleg? De jó!”

Kimentem a kertbe, megnéztem a napfelkeltét és készítettem leendő babámnak egy kisvideót Megérkeztek a bábák, meghallgatták a szívhangot és letelepedtek reggelizni.   Még mindig elég korán volt, Gyöngyi, a párom anyukája botorkált elő borzas fejjel, ásítozva, odaköszönt a bábáknak, elindult a mosdó felé, amikor mondtam neki: „szülünk!” Teljesen lesokkolt: „De hát én még haza akartam menni!” „Hát már nem fogsz, itt vannak a bábák is” mutattam feléjük, akikre eddig azt hitte, korán érkezett bulizók. A bulit hajnalban még úgy gondoltam, hogy megtartjuk, hiszen annyi mindent olvasni, hogy napokig folydogál a víz, abbamaradnak az összehúzódások, így Dani lelkesen írta a facebook eseményhez, hogy ugyan elkezdett folyni a magzatvíz, de a buli nem marad el! Ám a későbbiekben beláttam, hogy itt nincs mese és néhány kiválasztott barátomtól eltekintve nem szeretném, hogy tele legyen a ház, így lemondtuk. A lemondás híre nem mindenkihez jutott el, volt aki betoppant reggel, majd egy kiadós futás után hazabuszozott.

Fokozatosan egyre beljebb húzódtam, csináltam még egy videót Pektinnek, elpanaszolva benne, hogy ez bizony egyre jobban fáj, de majd még jelentkezem. Hát nem jelentkeztem többet. A szociális szakasz végére értünk és fokozatosan átcsúsztunk az tágulási szakaszba. Az elején még sikerült az összehúzódások alatt nyugodtnak maradnom, lélegeznek, vizualizálnom, hogy kinyílok, mint egy lótuszvirág, de egyre inkább belesüllyedtem az önsajnálatba, miszerint ez elviselhetetlenül fáj és valaki mentsen ki ebből az egészből, igyekeztem minél kevesebb fájdalommal megúszni, ami nem segített, hiszen csak visszafogtam a folyamatot. Sokat ittam, sokszor hánytam. Daninak ebben a szakaszban volt először feladata, tudott segíteni és részt venni az egészben: vagy a vizespoharat tartotta oda vagy a hányós edényt. Úgy éreztem, hogy sosem lesz vége, hogy széjjelszakadok, hogy meghalok. Az összehúzódások között pihentem, aludtam egy pár pillanatot, majd felpattantam, ha jött a fájdalom.  Elmentünk wcre, zuhanyoztam meleg vízzel, Gabi masszázzsal és borogatással igyekezett enyhíteni a fájdalmam, mindent megtettünk, hogy haladjon a folyamat, de valamiért nem haladt. A földön fetrengtem, és csak üvöltöttem. Itt érkezett el az az időszak, hogy örültem, hogy nem kórházban vagyok, mondtam is a bábáknak, hogy ha most kórházban lennénk, akkor tutira minden fájdalomcsillapítót beadatnék és kiszedetném ezt a gyereket, kötődés, természetes folyamat ide, végig akarom járni ezt az utat oda. Ági megkérdezte, hogy szeretnék-e bemenni a kórházba, de nemet intettem. Biztatott, hogy nemsokára beindul a szervezetem fájdalomcsillapítása és jobb lesz. Egy újabb hosszú szenvedés után ráripakodtam a békésen üldögélő és engem figyelő bábákra: „Csináljatok már valamit!” „Mit szólnál, ha most kimennénk egy kicsit?” Pánikba estem. Ha ők sincsenek itt, akkor kifog rajtam segíteni? Ki ment meg ettől az egésztől? „Ne! Maradjatok!” Egy kis idő múltán azonban határozottabban felálltak, hogy ők most kimennek egy kicsit sétálni, nem mennek messzire, telefonáljunk, ha szükség van rájuk. Dani is kiment. Ott maradtam egyedül. Egyedül a tágulás fájdalmával, egy kifele készülődő babával, a tehetetlenséggel, hogy nem tudom kontrollálni a folyamatot. Feküdtem, majd felpattantam, üvöltöttem, feküdtem, felpattantam, üvöltöttem. Magamra maradtam és magamba estem. Nem láttam magam körül a világot, nem is fogtam fel, hogy van körülöttem világ.

Eközben kint a kanapén ültek a közeli barátnőim aggodalmas arccal és ki-ki hite szerint segítve nekem, energiával, pozitív gondolatokkal, imával. A kertben égett a tűz, sült a padlizsán, Lóri mezei virágokat szedett a réten.  Daniért üvöltöttem, aki bejött, mellém ült az ágyra és simogatott, két összehúzódás között. Kértem, hogy hívja a bábákat. Jöttek, Gabi megkérdezte, szeretném-e, hogy megnézze a méhszájamat, mennyire vagyok kitágulva. Megnézte. Csak annyira emlékszem, hogy a magam részéről többet vártam. Elkeseredtem, és újra azt éreztem, ennek sosem lesz vége. Majd egyszer csak a szőnyegen fetrengve azt éreztem, hogy itt valami kezd más lenni, Gabi megint felajánlotta a vizsgálatot én pedig olyan készségesen tettem szét a lábam, mint még soha.  A méhszáj eltűnt, érzi a baba fejecskéjét, elérkeztünk a kitolási szakaszhoz.

Végre azt éreztem, hogy történik valami, hogy van remény, nemsokára vége a fájdalomnak, és jön a mindent elborító boldogság a kisbabánkkal. Elérkezett Dani ideje is, a bábák javasoltak pár pózt, ami könnyebbé teheti a folyamatot, Dani nyakába kapaszkodtam, míg ő tartott, az ölébe hajoltam, míg ő ült, majd végül a Dani ül, én guggolok és ő tart a hónom alatt pózban lyukadtunk ki. Ez már másfajta fájdalom volt, nem volt visszafogottabb, de már mosolyogtam és nevettem mindegyik után. Sokat segített, hogy eszembe jutott Gyurkó Zsolt egyik meditációja is, amiben arról beszélt, hogy mennyi szellemi segítő várja, hogy segítségül hívjuk őket, így nem is haboztam, minden összehúzódás előtt kértem, hogy na, most jöjjön mindenki, aki ráér! Mindeközben, ki tudja mikor, a bábák leneylonozták és nedvszívó papírozták a szép fehér szőnyeget alattam, és előkészítették az ágyat is. Haladt a kitolás, de nem túl gyorsan. Így utólag értékelve, itt is visszafogtam magam, Gabi egy ponton javasolta, hogy próbáljak több erőt belevinni a nyomásba és kevesebbet a kiabálásba. Azt hiszem ez nagy tanulság az egész szülést tekintve is, ugyanis annyira arra koncentráltam, hogy milyen rossz, hogy nem tudtam teljesen jelen lenni és a testemre figyelni. Már kint volt a feje búbja, de nem nagyon moccant. Gabi biztatott, hogy érintsem meg a fejecskéjét, hogy erőt adjon, de én rémültem ráztam meg a fejem. Pár összehúzódás után szelíden újra javasolta, hogy fogjam csak meg. Úristen, hogy milyen érzésvolt! Tényleg erőt adott, minél hamarabb látni akartam, úgyhogy jó hosszan és erősen nyomtam párat és ki is csusszant Gabi kezei közé a földre. Mindeközben kiáltottam Gyöngyiért, így pont elkaphatta a pillanatot, amikor az unokája 15:30 perckor a világra érkezett.

pektin2
Az első fotó

És itt volt ő, megérkezett Pektin, nem sírt, csak pislogott körbe. A bábák és Dani segítségével odalépkedtem az ágyunkig, lefeküdtem vele a mellkasomon, aki még mindig meg sem mukkant, csak pislogott. Pár összehúzódást követően, amik már korántsem fájtak annyira, megszületett a méhlepény is, amivel Pektin még mindig össze volt kapcsolódva. Gabi kitisztította a légutait, hátha valami elzárja a járatait, és ezért nem szól semmit, így egy kis noszogatásra végre felsírt, így tudtuk meg, hogy van hangja is. Amikor a köldökzsinór már nem pulzált, Gabi felajánlotta Daninak a lehetőséget, hogy vágja el. Nem szeretné. Gyöngyit kérdezem, ő sem, így én magam vágtam el a zsinórt, ami eddig összekötött bennünket.

Imádtam a pillanatot, amikor először ránk nézett és találkozott a tekintetünk. Mintha egy feneketlen kútba vagy a csillagos égboltra pillantottam volna. Végtelen volt és bölcs az a tekintet. Miután kiélveztük Dani készített is néhány képet emlékbe. A bábák lemérték és megvizsgálták Pektint, segítettek tisztálkodni, felajánlották, hogy, ha szeretném összeöltik a kis gátsérülésemet, de ez nem szükségszerű, az is elég, ha zárt lábbal fekszem. Megígértem, hogy nem fogok spárgázni. Miután feltakarítottak és mindent elrendeztek búcsút vettek tőlünk a másnapi látogatás ígéretével. Három napig még a bábák gondoskodását élvezhettük.A bábák távozása után bejöttek a barátaink elköszönni és egy pillantást vetni az újonnan érkezettre. A felhatalmazásommal mindenki nyomhatott egy puszit a fejére indulás előtt.

15133921_1155992587787661_763626248_o
Bende 3 hónaposan Vass Gabival, akinek a kezébe született

Milyen volt összességében az (otthon)szülés így fájdalomcsillapítók és beavatkozások nélkül? Vállalnám-e újra? Csodálatos volt. Rengeteget tanultam magamról, sokat fejlődtem, a szülés számomra az önismereti út fontos mérföldkövévé vált. Nem csak egy baba, hanem egy anya és apa is született. Vagy ahogyan Gabi egy interjújában mondta: ilyenkor család születik. Meleg szívvel gondolok Pektin születésére, főleg esténként, szoptatás közben, hogy milyen szép volt, mennyire élveztem megélni ezt az élményt, és mennyire kíváncsi vagyok a következő szülésemre. Azt mondják, hogy MINDEN szülés más, még egyazon nőnek sincs két egyforma szülése. Alig várom, hogy beszámolhassak a következőről 🙂

 

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s