Úgy döntöttem, hogy itt az ideje a már régóta a tárolt telek felhasználásának, így levettem a polcról egy zacskó rizslapot, egy zacskó üvegtésztát, amit még a házzal örököltünk az előző lakóktól, kivettem a hűtőből a fél fej káposztát és a penészedő gyömbérdarabot, azzal a felindulással, hogy na ezeket most megmentjük az enyészettől!
Hozzávalók:
- fél fej káposzta
- 1 zacsi üvegtészta
- 1 kisebb répa
- 1/4-1/4 sárga, piros, zöld kaliforniai paprika
- fél fej lilahagyma
- egy szeletke gyömbér
- rizslap (6-8db)
- 1 csomag füstölt tofu
- 2 ek szezámmag
- szójaszósz
- olaj
- fűszerek: só, bors, fokhagymapor, őrölt kömény
Elkészítés:
Az üvegtésztát egy tálba tesszük és a zacskón lévő utasítás szerint leöntjük forró vízzel, öt percig áztatjuk, majd leszűrjük.
A káposztát vékony csíkokra vágjuk, a serpenyő alatt nagy lángot gyújtva felforrósítunk 2 ek olajat,erre dobjuk a káposztát. Miközben sül, fel csíkozzuk a répát,a hagymát és a paprikákat, a gyömbért mini kockákra vágjuk. Amikor már eléggé pirultnak ítéljük a káposztát, 1-2 ek fokhagyma-granulátummal, sóval, borssal ízesítjük. Nem kell teljesen puhának lennie, roppanhat nyugodtan egy kicsit. Ha kész egy tálba borítjuk.
A megürült serpenyőbe szórjuk a feldarabolt zöldségeket, ha szükséges, egy pici olajat is tehetünk hozzá. Felcsíkozzuk a tofut és melléjük dobjuk a serpenyőbe, löttyintünk rá 1-2 ek szójaszószt, ha a tofu megpirult, egy tálba teszünk mindent.
Az újfent megürült serpenyőbe borítjuk az üvegtésztát, rászórunk 2 ek szezámmagot és meglocsoljuk 1-2 ek szójaszósszal. Egy kicsit kevergetjük, hogy mindenhol legyen rajta szósz, (szép barnásra színezi),majd lezárjuk a lángot.
Egy lapos edénybe pl. egy nagy piteforma,tepsi, tálca vizet töltünk majd 3-4x megmerítünk benne egy rizslapot,amit vágódeszkára terítünk. Pár perc alatt megpuhul a lap és tölthető. Egyszerre annyi lapot vizezz, amennyivel dolgozni is tudsz, szerintem ez max 2. Helyezd a lap közepére a tofut, rendezd mellé a gyömbéres zöldségeket, pakolj rá káposztát majd végül tésztát téglalap alakban. Először hajtsd rá a bal oldalát, majd alul és felül végül pedig a jobboldalát is. A rizslap szépen összeragad. Arra figyelj, hogy a tányéron, ahova pakolod a kész batyukat, ne érjenek egymáshoz, mert összegyógyulnak.
Lehet mellé rizst és szójaszószt tálalni, mi végül csak magában ettük, elképesztően finom volt és laktató!